vasárnap, 21 május 2017 10:35

Székely Bertalan projekthét

 

 

Az udvaron sürgés, forgás, mosolygós arcú gyerekek muskátlikat ültetnek. Mások hozzák már az öntöző kannát. Az első osztályos tanulók kis füzeteiket kezdik megtölteni új ismereteikkel, színes képekkel. Megkezdődött a Székely Bertalan projekt hét.

Az idei tanévben is megrendezésre került iskolánk névadója, Székely Bertalan emlékére megrendezett, programsorozat.

A hét során minden diák és tanár aktívan vesz részt a projektben „kijelölt állomásokon”, valamint a településünk által szervezett megemlékezéseken és ünnepségeken is örömmel vettünk részt műsorainkkal.

A muskátli ültetést és a Székely füzetek elindítását a tavalyi tanévben kezdtük meg. A tanórákon megismerkedhettünk a festő életrajzával, munkásságával, festményeivel, ellátogathattunk a szadai emlékhelyekre.

Az osztályok kviz játék keretében adhattak számot a tudásukról.

A sportról sem feledkeztünk meg. Alsó évfolyamos diákjaink a Székely kupa futóversenyen mérkőztek meg, míg a nagyobban csapatversenyeken mérték össze ügyességüket.

A hetet élményekkel és szép eredményekkel zártuk. Különleges az aulánkban kiállított Arany János balladája által ihletett kép puzzle darabjainak kiállítása, aminek elkészítésén az iskola minden diákja részt vett.

Kontó Zenta beszámolója

 

„A tökéletes másolat”  beszámoló a rajzpályázatról

 

A tökéletes másolat címmel rendezte iskolánk a hagyományos Székely Bertalan területi rajzpályázatot. Intézményünk névadójának egy képéről vett részletet kellett a lehető legpontosabban lemásolni. Több mint 300 pályamunka érkezett a gyerekektől. Nehéz volt a zsűrinek elbírálni az alkotásokat és kiválasztani a nyerteseket.

Díjazottak:

1-2. osztály

1. Nagy Rebeka Gréta 1.a (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

2. Jakus Zsuzsanna 2.b (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

3. Bodó Janka 2.a (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

3-4. osztály

1. Vida Boglárka 4.a (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

2. Ács Emese 4.a (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

3. Szarka Imola Róza 4.a (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

3. Molnár Panna 4.b (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

 

5-8. osztály

1. Csákár Inez 5.d (Damjanich János Ált. Isk.)

1. Krausz Rebeka 5.a (Petőfi Sándor Ált. Isk.)

2. Bosánszky Blanka 6.c (Petőfi Sándor Ált. Isk.)

2. Szathmáry Sándor 6.a (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

3. Katus Kamilla 6.a (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

3. Bodó Regő 6.a (Szadai Székely Bertalan Ált. Isk.)

 

A kiállítás megtekinthető az iskola aulájában és a lépcsőházban mind a három szinten. Kérjük, minél többen tekintsék meg!

Verók Ildikó beszámolója

 

iskolalogo

Esemény naptár

Március 2024
V H K Sz Cs P Szo
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
csengetési rend