hétfő, 13 július 2015 15:53

Nyári tábor - Balatonberény

 

20-án, szombaton vette kezdetét a felsős nyári tábor, idén is a Dunántúlra, de most a Balaton mellé látogattunk el. 8 órai indulás után felkerekedtünk, és nem sokkal 22 után meg is érkeztünk táborhelyünkre, Balatonberénybe, ahol elfoglaltuk a szállásokat és a résztvevőket csapatokba osztottuk. Délután fürdeni indultunk a Balaton-partra, de sajnos a rossz idő közbeszólt. Este a Múzeumok Éjszakája keretében a keszthelyi Festetics kastélyt és a Balatoni Múzeumot látogattuk meg. Vasárnap délelőtt a szokásos településfelfedező túrára indultak a gyerekek csapatokban. Feladatuk most is az volt, hogy minél több információt gyűjtsenek össze a faluról. Délután pedig a Keszthelyi-öbölben sétahajós kirándulást tettünk a Kis hableányon. Este az volt a csapatok feladata, hogy az összegyűjtött információkból szabadon választott formájú elődadást tartsanak.Hétfőn ellátogattunk a Kis-Balatonhoz, a természetvédelmi területre. Rácsodálkozhattunk a tó különleges élővilágára, túravezetőnk mutatott denevér lakot, fogott vörös hasú unkát is. Láthattuk Matula bácsi kunyhóját és benézhettünk a Fekete István emlékházba is. Ezután a fokozottan védett területre is bemerészkedtünk. A kirándulás végén láttunk egy zsilipet, egy madárlest és egy hallépcsőt is. Ezután utunk tovább folytatódott a kápolnapusztai bivalyrezervátumba, ahol újabb kellemes sétát tettünk, majd visszatértünk Berénybe. Kései ebéd után a Balatonban fürdött és a parton játszott a táborozó csapat, este pedig megadott szavak felhasználásával szerkesztettek előadásokat.

Kedden a balatonedericsi Afrika Múzeumban néztünk körül, délután pedig a táborzáró színes estre készültek a gyerekek. Szerdán indultunk haza, utunk első állomása a Salföldi Major volt, ahol diákjaink lovagolhattak is. Ezután felmászunk a Hegyestűre is Monoszlón, ahonnan a bámulatos észak-balatoni panoráma tárult a szemünk elé. Utolsó állomásunk pedig Balatonfüred volt, ahol volt még egy utolsó levezető kisvonatozás a város nevezetességei körül.
A hazafelé vezető úton már sajnáltuk, hogy vége a tábornak. Szadán, a Napórához érve a bulibusz a gyerekek kérésére és a szülők nem kis meglepetésére továbbhajtott még a veresi körforgalomig egy-két Republic dal erejéig. Végül mindannyian épségben hazaérünk.
A tábort idén is Aranyossy Emőke tanárnő szervezte és kísérte Király Krisztinával, Kollárik Gáborral és Nagy Máriával.
 
 
 
 
iskolalogo

Esemény naptár

Április 2024
V H K Sz Cs P Szo
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
csengetési rend