×

Megjegyzés

Lack of access rights - File '/images/galeria/2014-15/iskolabahivogato/2015iskolabahivogato67.jpg'
hétfő, 13 július 2015 14:51

Iskolába hívogató

Március 21-én tartottuk meg a második iskolába hívogató programunkat. Az első alkalomhoz hasonlóan a leendő elsős gyerekek a tanítók vezetésével izgalmas foglalkozásokon vettek részt.
Ez idő alatt a szülők Horváthné Tóth Mariann utazó gyógypedagógus előadását hallgathatták meg, aki az iskolaérettségről és az iskolába kerülésről beszélt. 
Természetesen az előadása után válaszolt a szülők kérdéseire.
Ezt követően Pénzesné Darvasi Judit az  1.b osztály tanítója  mondta el tapasztalatait a jelenlegi elsős osztályával kapcsolatban. Sok jó tanáccsal látta el a jelenlévő szülőket. 
Végül, de nem utolsó sorban, Csősz Ildikó szülő - akinek kisfia az 1.a osztályba jár - osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Igen érdekes és tanulságos volt mind a három előadás, hiszen ugyanarról a témáról beszéltek három különféle aspektusból. Úgy érzem,hogy aki meghallgatta ezeket az előadókat, biztosan sok értékes gondolattal lett gazdagabb.
Programsorozatunk zárásaként március 27-én pénteken került sor a leendő tanítók bemutató foglakozásaira. Nagy öröm volt számunkra, hogy sok szülő jött el. Kurdi 
Krisztina a 2.a osztályban környezetismeret, Járomi Zsolt a 4. a-ban matematika, Rózsáné Tóth Erika 4.b-ben matematika és Tassi Beáta a 4.a osztályban olvasás 
órarészletet tartott. Mind a négy igen érdekes és jó órarészlet volt Ezek után egy beszélgetésre invitáltuk a szülőket. Kérdéseket tehettek fel a tanítóknak illetve az iskola 
igazgatójának.
Bízunk benne, hogy ebben az évben is sikeres volt az Iskolába hívogató programsorozatunk.
 
Pollákné Tóth Judit igazgatóhelyettes beszámolója
 
 
iskolalogo

Esemény naptár

Március 2024
V H K Sz Cs P Szo
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
csengetési rend