kedd, 01 szeptember 2015 09:00

Egy kis nosztalgia a tanévkezdés előtt. Jurta táborban voltam…..

 
Ez a legjobb tábor, amin voltam! Még nem voltam „ottalvós” táborban, de garantált, hogy ez a legjobb!
 
Finomak az ételek ( reggeliből és vacsorából mindig repetázom).
 
Az ebéd is finom de abból nem repetázok mert nagyon laktató.
 
A játékról se feledkezzünk meg. Van kötéltánc, íjászat, csülközés és csapat vetélkedők.
 
Az alvás az egy kis gondot jelent, de ha már mindenki elalszik, akkor jót lehet aludni. Az ágyak kényelmesek csak egy kicsit meleg van. Ennek ellenére mindig kipihenten tudok ébredni.
 
A programok a legjobbak. Először a Bükki Nemzeti Parkba mentünk. A Nemzeti parkban elmentünk a Sziklaforráshoz a Barát-völgybe majd a barát réten ebédeltünk. Ez szombaton volt. Vasárnap jött egy bácsi aki a madarakról tartott előadást. Két sünit is hozott magával, majd délután tanulmányi sétán voltunk. Hétfőn elmentünk az egri strandra, ahol három hatalmas csúszdán lehetett csúszkálni, majd elmentünk palacsintázni. Kedden este a tábortűz mellett beszélgettünk, nevetgéltünk. Szerdán összepakoltunk, délután egy nagyot sétáltunk Egerben.
 
A tábor környékéről el is felejtettem írni. Közvetlen a tábor mellett egy nem túl nagy  de nem is kicsi erdő terül el. A tábor területe a buszmegállótól kétutcányira volt. A jurtákban tíz ágy volt, ahol tanárainkkal együtt aludtunk.
 
Ez volt a legeslegjobb tábor amiben voltam!
 
Szabó Réka 5.A
 
 
 
 
 
„Amikor megérkeztünk a táborba megcsodáltam a környéket: hatalmas kert, díszes jurták és még egy kutyus is volt, akinek a neve Betyár lett.”
 
Pál Renáta
 
 
 
 
 
„Szerintem élvezetes volt a tábor. Még akkor is jól érezte magát az ember ha az időjárás nem kedvezett.”
 
Ács Luca
 
 
 
„Én nagyon jól éreztem magam és mindenkinek ajánlom, hogy jöjjön el!”
 
Bartók Kincső 5.A
 
 
 
„Amikor kijátszottuk magunkat egy busszal a tábort vettük célba. Hú, nagyon izgi volt nekem,mert ez az első alkalom, hogy itt járhattam!”
 
Vágó Panna 5.A
 
 
 
„Először vagyok ebben a táborban és szerintem minden nagyon érdekes. A hangulat  nagyon jó,mindenki kedves mindenkivel. „
 
Udvarhelyi Fruzsina 6.B
 
iskolalogo

Esemény naptár

Március 2024
V H K Sz Cs P Szo
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
csengetési rend