kedd, 17 május 2016 08:39

Családi nap – Székely Mozaik beszámoló

 
Május 7-én került sor iskolánkban a hagyományos családi napi rendezvényre. Tartalmas hét állt mögöttünk, mivel Székely Bertalan születésének évfordulója alkalmából programok sorozatán vettünk részt…..  
 
 
Szombaton 8 órakor iskolánk tornatermében gyülekeztek a gyerekek, szüleik és nagydobronyi vendégeink,  ahol a Székely Mozaikon tanulóink színvonalas műsorát tekinthettük meg. Minden évben a családi napot megelőzően  iskolánk tehetséges diákjai mutathatják be produkciójukat, ki ki amiben sikereket ért el a tanév során.  17 egyéni fellépnők minden korosztályból képviseltették magukat,a 3. és a 8. évfolyamok pedig nagyszabású műsorszámokat mutattak be. Igazán büszkék lehetünk rájuk, egy percet sem unatkoztunk….
 
A nagyszabású programsorozat megvalósulásában sokan kievették a részüket. A programok szervezői: Rózsáné Tóth Erika,  Benárd Katalin és Kontó Zenta tanítónők megálmodták és összeszervezték a programokat.  A tornaterem átváltozásában, díszítésében és berendezésében 7.-8. évfolyam diákjai és az osztályfőnökeik Aranyossi Emőke és Kolárik Gábor jártak az élen. A díszítésben Kántor Gabriella tanárnő és csapata szorgoskodtak.
 
A mozaik színvonalát emelték két kolléganőnk  Seresné Járvás Éva és Krem Nóra kiállítása saját készítésű   szőtteseikből,  amelyekben  egész nap gyönyörködhettünk. Valamint a családi nap irányultságát is meghatározta, amiben fő szerepet a fonál és a szövés kapta…..   
 
 
Ezután 17 állomáson próbálhattuk ki ügyességünket az iskolaudvaron és az iskola falai között, ahol pedagógusaink segítették a játékot.  Volt alkalmunk célba dobni, zászlábúként ügyeskedni, horgászni, ördöglakatokkal bíbelődni, térben amőbázni. Bepillanthattunk a szövés rejtelmeibe, a Kis vakonddal moziba mentünk, fonalak közé gabalyodtunk és még sok érdekes lehetőség adódott arra, hogy beteljék a pontgyűjtő táblázatunk. / Ebben az idén az 1.b osztály járt az élen, akik már el is fogyasztották a győztesnek járó  tortát./  A fáradtságot segített elűzni a Szűcs Fogadója által  felajánlott fagylalt, és a konyhás nénik készítette finom meggyes lepény, amit ez úton is  köszönünk!
 
A délelőtt hamar elszaladt, zárásként táncoltunk egy nagyot az iskola udvarán. Örültünk, hogy az időjárás is kegyes volt hozzánk és csak délután áztatta el a szadai tájat.
 
A rendezvény sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint a vendégekkel megtelt tornaterem és a programon résztvevő családok, gyerekek és szüleik sokasága….
 
Köszönjük minden résztvevőnek és segítőnek, hogy megvalósulhatott ez a tartalmas program!
 
 
 
Összefoglalót írta: Benárd Katalin és  Rózsáné Tóth Erika tanítónők, a családi nap szervezői, Kontó Zenta Székely Mozaik szervezője 
 
iskolalogo

Esemény naptár

Április 2024
V H K Sz Cs P Szo
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
csengetési rend